Blog
Kétnyakú váza készítése
Ezt a vázát lapokból állítottam össze, úgy gondolom, a metódus saját fejlesztésű, ilyent még nem láttam egy keramikusnál sem. Egy alaplapra megrajzoltam a váza aljának a formáját, majd kivágtam. Ezután csíkokat szabtam, amelyekből egy belső vázat készítettem, hogy a váza fala mereven megmaradjon a megmunkálásnál. A vázra felrakom a külső falat, szintén csíkokból, majd két nyakak helyezek rá. Ezután a falat, egymástól egységnyi távolságra kivágom, a belső váz anyagát kikaparom és a keletkezett lyukakat befoltozom. Ezt a műveletet fentről lefelé haladva végzem, hogy a súlycsökkenés ne roppantsa össze az alkotást. A következő folyamat a díszítés, majd a színtesttel való festése a vázának. Miután az egyik nyaka magasabb lett, s nem fért be a kemencébe, a rajta levő fejet levágtam, így egy érdekes, eredeti végterméket sikerült előállítanom, amely rövid időn belül elnyerte egy gyűjtő tetszését és annak birtokába került. Néhány képpel illusztrálom a munka folyamatát. 







Kiállítás Schattendorfban
December 8-án Schattendorfban a Trimmel galériában kiállítást rendeztek 15 művész részvételével. Hárman képviseltük Sopront : Cseh Gabi tűzzománcos, Szénási Ferenc grafikus és Jómagam, kerámiáimmal. A házigazda festőművésznő röviden ismertette történelmünket, minden alkotót bemutatott, majd ahelyi polgármester méltatta a galéria tevékenységét, kiemelve, hogy fontos kulturális központtá vált az utóbbi évek során. A beszédek után Gabi kiállt és elénekelt egy magyar népdalt, melyet hálás tapssal jutalmazott a közönség. A megnyitó hangulata családias volt, a művészek megismerkedtek egymással, s úgy néz ki, hogy még fogunk közösen kiállítani a jövőben. Meg kell köszönjem Németh Miklós barátomnak és feleségének, Katinak, hogy beszerveztek e rendezvénybe és tolmácsolásukkal segítettek a művészekkel való beszélgetésben.
A kiállítás 2012 január 10-ig tekinthető meg.











