Blog

Szeptember, Sopron, AMI

Az Alkalmazott Művészetek  Intézetében meglepően sok kíváncsi látogató előtt nyílt meg kedves osztrák barátainkkal közös kiállításunk. Mészáros György, az intézet igazgatója mondott nyitó beszédet, majd Varga Ricsi, trubadúr barátunk énekelt két dalt, saját gitár kísérettel, majd Gabi színesítette a megnyitót. Németh Miklós barátom gördülékeny, profi tolmácsolása élvezhetővé tette a magyar és német beszédeket. A megnyitó közönsége között voltak hallássérültek jeltolmáccsal, intézetes gyerekek, akik bemutatták, műtermünkben készített(Gabi szakmai irányításával) tűzzománc alkotásukat. Jelen volt a soproni Pulzus tv is, mely nagyon átfogó riportfilmet készített a megnyitóról, mely a végén interaktívvá vált azzal, hogy néhány alkotásunknak a közönség címet adhatott, ezen kívül a vállalkozó kedvűek drótból alkotásokat hajlíthattak, melyeket galériánkban kiállítjuk. Osztrák barátaink , a Simetzberger család négy tagja : Apu, Anyu és a két fiú, meg a nagyobbik fiú barátnője . Szobor, grafika, számítógépes grafika és bronzszobor fotói alkották a vendégek anyagát. friss, modern, útkereső munkákkal találkozhattunk, melyek tükrözték az alkotók nyitottságát, kíváncsiságát az újra, a derűt. Ezek az emberek szépnek látják a Világot. És ez nagyon vonzó számomra. Nem beszéljük még egymás nyelvét, de a művészet baráttá kovácsolt bennünket, úgy érzem. Remélem, lesz folytatása… Élmény volt e kiállítás.Köszönet érte Molnár Sándor barátunknak, Mészáros Györgynek, Varga Ricsinek,  Németh Miklós barátunknak, és a meghívókon és plakátokon feltüntetett támogatóknak.

 

Papp József kerámiái

Rustban a   múzeum udvarában kiállíthattuk öt napon át tűzzománc és kerámia alkotásainkat Gabival közösen. Már egy ideje együtt állítunk ki, kíváncsian lesve a látogatók reagálását munkáinkra. Most izgalmasabb volt a kísérletünk, hiszen Ausztriában, szomszéd országban próbáltuk ki azt, hogyan fogadják alkotásainkat. Segítségünkre voltak  a szervezésben Németh Miklós és felesége, Kati, a kerámiák oda és vissza szállításában Borossay Gyuri barátom,  a  Pulzus Tv készített beszámolót a helyszínen, és többen is meglátogattak Sopronból. A kiállítás pár napja alatt esős idő volt, mely jelenség befolyásolta a látogatók számát. Ennek ellenére elégedetten zártuk ausztriai bemutatkozásunkat és remélem, nem utoljára állítottunk ki ebben a régióban.

Papp József kerámiái